Miben tudunk segíteni?

REFERENCIÁINK

Jelenleg referenciáink között már számos kis- és közepes valamint nagyvállalat található, kollegáink alkalmazkodtak a nemzetközi elvárásokhoz, sikeresen dolgoznak együtt nemzetközi környezetben is.

PÉNZÜGYI SZEKTOR

Magyarországon több pénzintézet és biztosítótársaság számára végzünk szoftveres és hardveres szállítást, telepítést. Egyik legjelentősebb ügyfelünk számára teljes vékonykliens technológiával szerelt rendszert telepítettünk. A pénzügyi szektorban kiemelt ügyfelünk a Diageo magyarországi központja.

IPAR

Magyarország egyik legnevesebb ipari szolgáltató cégével állunk folyamatos projektkapcsolatban már évek óta. A Nokia cégcsoportnál - az EMEA régióban lévő számos szolgáltató közül - mi nyújtottuk a legjobb teljesítményt. A NOKIA komáromi gyárának - indulástól - az egyik legnagyobb beszállítói voltunk, jelenleg a Nokia Solutions and Networks és a TraffiCOM - Nokia leányvállalat - partnerei vagyunk.

Kiemelt ügyfeleink között tudhatjuk a Lighttech Lámpatechnológiai Kft-t és a Michelin valamint a Borsodi Sörgyár Zrt-t.

EGÉSZSÉGÜGY

Több projekt megvalósításában működtünk együtt a magyar egészségügyi intézményekkel, kiemelt partnerünk az Országos Mentőszolgálat.

KERESKEDELEM

A Poli Computer PC Kft. hazánk legnagyobb transzferforgalmazójának informatikai partnere. Elsősorban értékesítésünk és IT hálózatokat építünk, menedzselünk partnerünknél. Kiemelt referenciánk kereskedelmi területen a Microsoft, a Nike Magyarország, az Electrolux magyarországi és nemzetközi szolgáltatói vagyunk.

ÁLLAMI, ÖNKORMÁNYZATI SZERVEZETEK

Többek között hazánk legnagyobb áramszolgáltatójának is cégünk biztosítja a folyamatosan megbízható informatikai hátteret.

1999-ben a Nemzeti Közlekedési Hatóság volt az első olyan nagyvállalati ügyfelünk, amelynek felhasználói támogatást nyújtottunk. Kiemelt partnerünk a Magyar Posta és az Országos Mentőszolgálat.